2009. november 30., hétfő

Trick

A hétvége elég sűrűn telt, de, hogy ne csak a munkáról szóljon, pénteken elmentem az A38-ra egy koncertre, mégpedig a Barabás Lőrinc Eklektric új lemezének, a Trick című albumának bemutatójára.
A koncert nagyon jó volt, jól szólt, jók az új számok, és még fotózhattam is. Szóval minden megvolt, ami kell.
Az előzenekar a Singas Project volt, ők is jól muzsikáltak, érdemes utánuk nézni, utánuk hallgatni.

Végül itt van pár kép Lőrincről, Fábián Juliannáról, és persze Senáról.
Ők az a zenekar, akik megérdemlik, hogy megvedd a lemezüket. Én is így fogok tenni :)









Hallgassátok Őket!

2009. november 26., csütörtök

Tamron, nemteszt



Úgy tűnik, én ezt a blogolást valahogy máshogy művelem, mint illene. Nem minden napra jut egy-egy bejegyzés, hanem mikor rámjön, elárasztalak 2-3 posttal rögtön. Remélem nem haragszol meg ezért.

A hétvégére kölcsön kaptam egy
Tamron AF 17-50mm f/2.8 SP XR Di II LD Aspherical [IF] 
(elég korrekt neve van, nem?) objektívet, kedves Gergő barátomtól.


























A történet érdekessége, hogy ő egy Pentaxos kolléga (volt még akkor, most már megvan mindene, hogy teljes értékű Nikonosnak nevezhesse magát), és mikor kölcsönadta nekem ezt a bizonyos lencsét, akkor még semmi más Nikon eszköze nem volt, csak ez. Olyan gombhoz a kabátot típusú eset. Na mindegy. A lényeg, hogy nagyon nagy szükségem volt a hétvégén egy fényerős nagylátóra, vagy alapzoomra, mert az mvlsz.hu-nak mentem fotózni a Theodora Magyar Kupa elődöntőket, és a döntőt szombat-vasárnap. És hát legalább vasárnapra kellett egy ilyen lencse, mert hát ciki egy kicsit az ünneplős csapatképet teleobjektívvel készíteni (azzal együtt, hogy lehetetlen is). Szóval Gergő rendszerváltása pont kapóra jött.
Az objektív mindent tudott, ami nekem kellett, így tökéletesen meg voltam vele elégedve, el is készültek a csoportképek, sőt, még egy panorámát is csináltam vele, kézből, az uszodáról.









kattintásra a kép megnő


Előre szólok, Kedves Olvasó, hogy ez nem egy komoly, torzulás és CA mérős post lesz, ha arra van szükséged, rengeteget találsz a neten, ugyanis elég elterjed lencse ez a Tamron. Én most csak a saját nézeteimet fogom Veled megosztani.
Ami elsőre feltűnt, hogy korrekt súlya van, nem nehéz, nem könnyű, olyan pont jó. Van rajta egy Lock kapcsoló, ami 17mm-es állásban rögzíti a zoomot, állítólag ez azért jó, hogy
szállítás közben ne csúszkáljon. Nem tudom, hogy lenne e erre esély, elég szoros a gyűrűje az obinak. Ami szerintem jó.
Amit észrevettem, hogy f2.8 és f4 között nincs olyan nagy különbség, elég jó mindkét állásban a rajzolat, ez inkább f5.6 és attól fölfelé változik látvánosan. Bevallom nem is mentem e fölé....szégyen és gyalázat, tudom. De szerintem f4-en, ezen a szinten, nagyon szépen rajzol.
Amúgy nekem f2.8-on teljesenhasználható élességet nyújtott, úgyhogy nem rekeszelgettem, amúgyis alig volt fényem az uszodában.





Mindkét kép 100%.



















Az AF picit lassú volt, bár nem fotóztam vele igazán akciót, szóval nem tudom 100%-ra azt mondani, hogy nem jó. Csak előfordult, hogy sokat ''ciccegett" az AF, mikor nem tudta eldönteni, mi is legyen éles. A "ciccegés" a legjobb szó szerintem, tényleg ilyen hangja van élesítésnél.
Egyszer vettem észre torzítást és mosást, 17mm-en, mikor egy csoportképen a kép bal oldalának majdnem a sarkában állt az egyik játékos, és ki is lógott a képről. Na ott el volt húzva az arca, és életlen is volt. Sajnos nem tudok mintaképpel szolgálni, mert ezt a képet első mozdulattal töröltem, látva, hogy a Biros Peti arca ketté van szelve....


A nagylátószögre felbuzdulván kitaláltam, hogy kéne nekem egy utlranagylátó, fényerős zoom, ám mikor rájöttem, hogy értelmes áron csak f4-ről indulókat találok, arra jutottam, hogy jó lesz nekem is egy ilyen Tamron. Ugyanis ilyen áron, ilyen jó átfogást, és végig f2.8as fényerőt közel sem találni. Úgy néz ki, hogy a jövő héten már lesz saját Tamim :)

Tehát akinek ilyen tulajdonságokkal rendelkző objektív kell, és nincs rá legalább 160e Ft-ja, vagy Nikonban sokkal több :) , annak melegen ajánlom ezt a lencsét, miután volt szerencsém egy teljes napig nyüstölni, és nem hagyott cserben egyszer sem.



Aki egy igazi tesztet szeretne, az nézze meg ezt a címet magyarul, vagy ezt angolul. Csak, hogy a tesztábrákra és torzítási adatokra izguló olvasók is ki legyenek elégítve :)

cím nélkül

Az előző komolytalan post után, most itt egy rövid, viszont képes post.

Múltkor Rita fotóstárssal elmentünk táskát nézni, mármint fotóstáskát, persze. Nem story, a lényeg, hogy nézelődés után beültünk egyet pizzázni, és szerencsére az 50mm f1,4 MF kedvencem nálam volt, és bár rég használtam nagyon, rájöttem,hogy miért is a kedvencem.
Megmutatok egy képet Neked,
Kedves Olvasó, remélem tetszeni fog.





















kattintásra a kép megnő, érdemes.





2009. október 19., hétfő

Zajos hétvége


Hát igen zajos hétvégét sikerült összehoznom.
De nem hanganyagilag. Hanem ISO-ügyileg. Ugyanis a hétvégén 400as ISO alatt kb ha 10 képet lőttem. Ha hiszed, ha nem Kedves Olvasó, ennek meg volt az oka.

Az úgy kezdődött, hogy szombatra Ritával megbeszéltünk 2 igen érdekes sportfotós eseményt is. Az első egy újabb amerikaifoci meccs volt, Rita meg is jegyezte, hogy lassan offical american football photografer-ek leszünk :) . Elég kevés fény volt, sőt inkább nem is volt, de szerencsénkre legalább nem esett, és az idő is enyhébb volt mint pénteken... bár bevallom, a meccs végéről már eljöttünk, mert elkezdett csöpögni az eső.
És dolgunk is volt...








































Merthogy kitaláltam, hogy dejó lenne vízilabdát is fotózni, mert az dejó, és mert 11 évig pólóztam is, egyenesen szégyen, hogy nem voltam még géppel meccsen. Úgyhogy kinéztem egy korrekt két meccses eseményt szombat délutánra, pont időben ahhoz, hogy odaérjünk az amcsifociról (minhta nekünk lett volna megszervezve)...

Egy kis műanyagot magunkhoz vettünk a Jászai téren található gyorsétteremben, és utána, átkelve a Margit hídon, ami megjegyzem sehol nem tart, pikkpakk ott voltunk az általam hőn szeretett Hajósban. (ahol a Rita még sose volt, ugyhogy már ezért is megérte).
Én kis naív azt hittem, hogy, hú, a Hajós fedett olyan jól ki van világítva, mindig hunyorogtam a meccseken, ISO 320nál feljebb nem is kell majd néznem. Na egy értelmes záridőhöz (1/320, 1/250) sajnos csúnyán az 1000-1250-es érzékenységeket kellett igénybe vennem, bár kacsintgattam az 1600-2000 felé, de az én D80-am azt nem annyira szeresse.... De azért készült pár szerintem értékelhető kép, mentségemre legyen mondva az első alkalom...




























ez itten egy pattintott lövésből kapufa, ha valaki nem látná át....








Mellesleg lőttem pár képet a Rita D90-e és az én sigmám párosításával, és rájöttem, hogy kiborítóan jó a D90 zaja, ISO2000-en. Ugyanis ott már nagyon korrekt fényt kaptam 2.8-on, 1/400, 1/500-on. Valami isteni az a gép. Meg a sorozata is...hmm.. Nade erről ennyit, meg ne sértődjön az én kis drágám...

Vasárnap a képfeldolgozás közben kaptam egy infót, hogy egy kedves ismerősöm (kézilabda) csapata játszik a gödiek ellen, 3tól, tőlünk két percre. Úgyhogy, megbékélve az ISO 1000-1250 adta zajjal, elindultam a meccsre. Szerencsére a gödi ''Aréna'' remekül ki van világítva, és a nap is besütött, úgyhogy 1/400-al (néha nap nélkül 1/320-al) tudtam végigfotózni a meccset. Azaz küzdeni 2-3 értelmes fotóért, merthogy a vízilabdánál talán csak a kézilabda a gyorsabb, és a nehezebben követhető, így nézőkén át.... lehet, hogy ez a nézetem majd egy jégkorong meccs után megváltozik, de addig tartom. Szóval igyekeztem, beállítást keresgéltem és a második félidő végére rá is jöttem, mit s hogy érdemes csinálni... majd legközelebb remélem jobb lesz. De nem szörnyedtem el annyira a képek láttán, úgyhogy lesz merszem máskor is menni.






















































Ja, és végül a hétvége tanulsága : Ne félj a magas ISO-tól, csak szűrj sok zajt a RAW-on, és utána nézdd minél kisebben a képet! :)

2009. október 17., szombat

A Hungaroringen fáztunk

Hát ismét ellátogattam a ringre, Baluval, csak most motorverseny-nap volt, amit véletlen tudok is, hogy Yamaha R-széria kupa volt :)

3 fok volt kb, meg elég csúnya szél, de azért remeknap volt :)
külön nagy boldogság, hogy a szervízúton voltunk, ahova azért nem mindenki jut el :) szal nagyon tetszett.

pár megjegyzés:
a motoros srácok jófejek.
a hungaroringen nagy a szél.
a motoros srácok elvetemültek
(3 fokban milyen idő lehet a motoron???).
érdemes picit jobban felöltözni, ha azt mondják h téli idő lesz egész nap.
a Balu mindenkit ismer.
kb ennyi, röviden tömören.

És pár kép.




































































ezt csak nekünk ám. mert a balu mindenkit ismer














és Balu. én a tükör miatt megálltam, mert egész jopofa dolgokat ki lehetne hozni belőle. ő persze megmutatta, ami neki eszébe jutott róla :D








Most pedig rohanok egy amerikai foci meccsre, utána pedig vizilabda meccsekre a hajósba :)
ez a du is jónak ígérkezik!

teljes album a napról : http://picasaweb.google.com/imikepei/YamahaRSzeriaKupa#

2009. október 12., hétfő

amerikaifoci, ősz, ilyesmik

A szombati ringes látogatásom után vasárnap hivatalos voltam egy Budapest Cowboys meccsre is a népligetbe, ahol nem kis örömömre, már egy VIP jegy várt a bejáratnál.
Miután szombat estétől egészen vasárnap 1 óráig esett az eső, kérdéses volt, hogy elmegyünk e a meccsre, de szerencsénkre remek idő lett délutánra.
Kisebb késéssel oda is értem a meccsre. Mint később kiderült, szükségem van egy kis időre, amíg átállok, felkészülök a fotózásra, mondhatni bemelegítek. Most erre nem volt időm, odaéertem, felszereltem, beállítottam és már lőttem is. Ez nem jó, legalábbis nekem nem jött be. Érdekelne, hogy Te, Kedves Olvasó hogy vagy ezzel?

Egy nagyon kedves fotóstárssal, Ritával együtt sikerült végigfotózni a mérkőzést. Ezúton is köszönöm a remek társaságot :)

Az időnk pompás, a meccs pörgős volt, minden jól ment, sikerült jól eltöltenünk a vasárnap délutánt.
Az új objektívem ismét remekül helyt állt, nagyon megszerettem már ilyen rövid idő alatt is.

Annyit még zárásul, hogy fantasztikusak voltak a fények, és a színek. Bár bevallom, ezt igazán csak itthon, a képek válogatása alatt vettem észre, ugyanis a meccs igencsak lekötötte a figyelmemet. Viszont ezúton szólok, hogy ha valamikor véget ér az esőzés, és hasolnóan szép időnk lesz, mint vasárnap délután volt, akkor, Kedves Olvasó, ha van kedved, elmehetnék vmi kellemesen fás és fényes helyre fotózni! :)

És természetesen pár kép a meccsről, kétszerezővel és anélkül is.
























































És itt van Rita, és a kép, ami miatt muszáj elmenni erdőbe, margitszigetre, akárhova fákközé, őszt fotózni :)
A kép 2.8-as rekeszen készült és sajnos nincs tökéletes helyen az élesség, (ami teljesen az én hibám, nem okolhatom kicsit se a kedves kis szerzeményt), de nagyon tetszik akkor is :)














A Hungaroringen jártam

Szombaton a Hungaroringen jártam, ahova kedves Balu fotóstárs invitált meg, ugyanis ő rengeteget rontja arrafelé a levegőt. Miután több nem hogy említésre méltó, de igen kiemelendő autós illetve motoros fotót láttam tőle, szóltam Neki, hogy ha valamilyen hasonló dobhártyát nem kímélő, benzint és gumit pazarló sportérdekesség lesz a jövőben, akkor legyen szíves a tudomásomra adni. Így érkezünk el, Kedves Olvasó, a történet egyik igen fontos momentumához, ugyanis szombaton megrendezésre került egy 12 órán át tartó autóverseny, a Hungaroringen. Ez a verseny valamilyen versenysorozat része, amit, szégyen szemre nem tudok Neked bemutatni, ugyanis ismereteim igen hiányosak ezen a téren, és bevallom, annyira nem is izgatott, hogy utána nézzek. Én ugyanis csupán a fotózás élvezetéért és az autók látványáért látogattam ki a pályára. Az elvárásaimnak tökéletesen megfelelt a verseny, de erről majd picit később.

Előljáróban annyit mondanék, hogy, mint egy átlag autóval közlekedő magyar ember, én sem lepődök már meg azon, hogy az utak úgy vannak kitáblázva, ahogy. De azért egy ilyen szintű sportlétesítményt, mint a történetemben szereplő 'Ring, szerintem kicsit jobban is ki lehetne, illetve ki illene táblázni, ugyanis dunakeszi felől menet csupán 2, azaz kettő táblára volt kiírva, hogy merre hány méter. Ami sztem azért szomorú.

A szombati verseny személyes érdekessége még, hogy péntek délután tulajdonosa lettem egy Sigma 70-200/2.8-as objektívnek, és egy sigma 2x-őnek, amit, ugye, kötelező volt kipróbálni. És itt pont kapóra is jött. Az objektívről majd egy külön postban, később. De közel sem olyan rossz, mint a híre... sőt.
Nem is húznám tovább az írást, mert mint gyakorlott blog olvasó, sejtem, hogy már kezded megunni hosszas semmirőlnembeszélésemet, így hát ha idáig végigolvastad soraimat, kérlek tarts ki, már nincs messze a vége.

Maga a verseny egy 12 órán át tartó kemény megmérettetés, ami reggel 10 órától este 10-ig tartott. Namost, maga a verseny engem nem kötött volna le, és később Baluval is beszéltük, hogy bár ''csak'' 5-6 órát voltunk kint, már így is pont elég volt. El sem tudom képzelni, mi lett volna ha nincs nálam fényképezőgép.... Bár néző nem is volt túl sok, sokat mondok ha kb 30-40et saccolok szerintem.
Az indulók között volt Talmácsi Gábor (aki, mint később megtudtam, csapatával a második lett), a ki nem hagyható Paliklaci, és legkedvesebb kommentátortársa Collner Gyuszi. És persze még sokan mások, magyar illetve nemzetközi színekben akiket fentebb említett felnemkészültségem miatt nem tudok felsoroni...
Az objektívem remekül vizsgázott, megtanítottak svenkelni, és végül is elégedett voltam a napi teljesítményemmel, ugyhogy szép volt jó volt. Köszi a lehetőséget, Balu :)

A végére, mintegy köszönettel a végigolvasásért, itt van pár kép. Ígérem, legközelebb igyekszem rövidebben beszámolni.















ez az autó volt a leghangosabb, mást nem tudok elmondani :)





a kékben ült a Paliklaci













a szürkében meg a Talma











Az egész galériát megtekintheted a http://picasaweb.google.hu/imikepei/12hRaceHungaroring#
címen.